Ahogy egy autófelvásárló látja az autókat...

Autóvásár

Autóvásár

Elon Musk, a 12 éves vállalkozó

Autó (is) az űrbe

2022. október 04. - Autós Gyuri

Azzal viccelődik a Twitteren, hogy megveszi a Manchester Unitedet; kilövi az autóját az űrbe, hogy bizonyítsa, képes megtenni; cége embereket küldött az űrbe, közben pedig néhány év alatt szinte a semmiből felépítette az autóipar egyik legnagyobb szereplőjét, a Teslát. Tényleg Elon Musk az igazi Vasember? Sorozatunkban erre próbálunk választ találni.

A kezdetek

A Dél-afrikai Köztársaságban született (tehát a közhiedelemmel ellentétben nem amerikai) Elon Musk vitathatatlan tehetségének köszönhetően egészen fiatalon lett hihetetlenül gazdag.

Már 12 évesen videójátékot készített, amelyet el is adott, majd (miután kanadai útlevélért folyamodott, hogy ne kelljen az apartheid rendszerében katonai szolgálatot teljesítenie) felismerve az internet kínálta lehetőségeket, részt vett a Zip2 nevű, a világ egyik első internetes térkép- és navigációs szolgáltatást nyújtó vállalatának létrehozásában.

Az apartheid a faji elkülönítés (szegregáció) politikája, amelyet a Dél-afrikai Unióban, illetve utódállamában, a Dél-afrikai Köztársaságban 1994-ig alkalmazott a fehér kisebbség. Ekkor már a fekete lakosság is részt vehetett a választásokon, amelynek révén Nelson Mandela lett a Dél-afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke.

elon-musk_1280.png 

A céget 1999-ben felvásárolta a Compaq, Musk pedig a részét az X.com nevű cégbe fektette. A céget a világ (vagy legalábbis a neten pénzügyi tranzakciókat teljesítő része) később PayPal néven ismerte meg, 2002-ben pedig az eBay vásárolta fel, 1,5 Mrd dollárért.

Világűr és villanyautózás

Musk fejében már ekkor a villanyautózáson és az űrutazáson volt a hangsúly, ezért 2002-ben létrehozta a SpaceX-et, 2003-ban pedig befektetőként beszállt Martin Eberhard és Marc Tarpenning mellé a Tesla Motors alapítása során. Az autógyártó cég úttörő módon elvetette a belsőégésű motorokat és a versengő alternatív technológiák közül a hibrid, illetve cseppfolyós hidrogén alapú hajtásokat is és mindent a lítium-ion akkumulátorokra és az elektromos hajtásra tettek fel.

 tesla-g665dd9706_1920.jpg

A Tesla logója (Forrás)

Az, hogy ennyire eltalálták az uralkodó irányt vagy lépéshátrányba és igazodási kényszerbe hozták a tradicionális gyártókat, ma még talán eldönthetetlen kérdés, de legalábbis hitvita.

Az azonban tény, hogy a Tesla (amely portfóliójának kibővítésével egyidőben nevéből elhagyta a Motors kitételt) meghatározó gyártó lett a tisztán elektromos meghajtású autók nagyrészt általuk létrehozott piacán.

Ma már nem annyira mellbevágó élmény látni egy-egy Teslát a forgalomban (kivéve, ha igazán megnyomják neki lámpától-lámpáig), de a 2008-ban, a Lotussal együttműködésben bemutatott Tesla Roadster igazán űrtechnikának tűnt a szintén abban az évben bemutatott Citroen C3 Picasso, Opel Insignia vagy épp Suzuki Splash mellett.

Az első Tesla modell mégsem keltett igazán nagy hullámokat, nem is vált belőle igazán kultikus modell.

Talán az egész villanyautós technológiában nem bízott még a piac, vagy az összesen 2500-as gyártási darabszámmal nem vették elég komolyan a Teslát, nem lehet tudni, az azonban biztos, hogy annak ellenére, hogy a kétezres évek elején főként a SpaceX-re és a rakétafejlesztésre koncentrált, Elon Musknak az autóiparban is nagyon komoly tervei voltak.

Ekkor azonban jött a világválság.

Bulu Patel képét a Pixabay -ről töltöttem le.

A bejegyzés trackback címe:

https://autovasar.blog.hu/api/trackback/id/tr4317946878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása