Ahogy egy autófelvásárló látja az autókat...

Autóvásár

Autóvásár

Mazda– A Wankel-motor zászlóvivője

2022. január 23. - Autós Gyuri

Egy autógyártó, amely annak ellenére, hogy csak a ’60-as évek elején dobta piacra első személyautóját, illetve a gyár is csak 1984-ben vette fel azt a nevet, amin autóit már a kezdetektől fogva forgalmazza, mára mégis a tizenötödik legnagyobbá vált és a világon mindenhol ismerik. Ismerd meg a Mazda történetét!

Szerszámok, fegyverek

A gyárat 1920-ban alapították Toyo Cork Kogyo Co., Ltd néven és kezdetben gépgyártással foglalkozott. Rövid ideig belekóstoltak a járműgyártásba is, ennek köszönhetően született meg 1931-ben a háromkerekű Mazda-go, de a második világháború alatt a fegyvergyártás vált a cég fő profiljává.

A háború után a cég – ahogy egész Japán – lassan állt talpra, de vezetői nem tettek le róla, hogy visszatérjenek a járművek gyártásához. Egészen 1960-ig kellett azonban várni, amíg a hiroshimai cég megjelent első autójával, a Mazda R360-nal.

steering-wheel-gac1e492db_1920.jpg

Kép forrása a Pixabay

Ezt követte 1962-ben a Carol, ami az évek során a márka egyik legnépszerűbb modellcsaládjává vált. Az autók piacára történő belépés tehát sikeres volt, a Mazda lendületbe jött és sorra követték egymást az új modellek: a Savanna, a Familia, a Luce, a Cosmo és a Capella.

Helló, Mr. Wankel!

A Mazda fantáziáját már a kezdetektől fogva nagyon izgatta a forgódugattyús belsőégésű motor alkalmazása és fejlesztése.

Ez a motor tökéletes megoldásnak tűnt arra, hogy a Mazda megkülönböztesse magát a többi japán gyártótól és sikerre vigyen egy olyan technológiát, amitől szinte minden cég elzárkózott vagy amelyek mégis megpróbálták használni, kudarcot vallottak.

"A Wankel, más néven forgódugattyús motorokat Dr. Felix Wankel alkotta meg a XX. század elején. A cél egy az Otto-motortól eltérő kialakítású, annál kedvezőbb hatásfokú, kevesebb alkatrészből álló és kisebb súlyú motor kifejlesztése volt. A fejlesztés sikeres volt, a motor elkészült, de a technológia soha nem tudta igazán megvetni a lábát az autógyártásban, érdemben csak a német NSU és a Mazda foglalkozott a technológiával." Forrás: Wikipedia

A Mazda első Wankel-motoros autója, a Cosmo Sport 1967-ben jelent meg, ezután szinte minden modellből készült bolygódugattyús motorral szerelt változat és 1978-ban megszületett a híres RX széria is.

mazda_motor.png

Forrás: mazda.com

A japán gyártó a Wankel motorok használatának kizárólagos jogát is megszerezte 1988-ban, de a motortípust soha nem tudták igazán sikerre vinni. Az utolsó Wankelt használó modelljük a kínálatban a 2003-ban megjelent RX-8 volt, ezt követően a Mazda új irányba fordult a motorfejlesztés terén, amelynek eredményeként megszülettek a ma is használt SkyActiv technológiát alkalmazó erőforrások.

Úgy tűnhet, a Mazda szerette volna tökéletesíteni a Wankel-motort, de talán a piac soha nem hitt bennük igazán. Az mindenesetre kijelenthető, hogy a japán gyártó nem adta fel ezt a küldetést, ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy rövid időn belül újra lesz a kínálatukban új Wankel-motor, mégpedig a jelenleg villanymotoros MX-30-as modellben, hatótáv-növelő kiegészítő motorként.

Apró érdekesség: A Mazda mára már legendás státuszba emelkedett modellje, az MX-5, 1989-es megjelenése óta kizárólag Otto motorral kapható.

Ford vagy Mazda?

A Mazda pénzügyi helyzetével már a hatvanas évektől kezdve gondok voltak, ezért a Ford először 7%-os részesedést szerzett a cégben, ami idővel már 24,5%-ra emelkedett és ezzel sikerült megmentenie a márkát.

A tulajdonrész lehetőséget adott az amerikai és a japán gyártónak, hogy szorosabbra fűzzék az együttműködésüket. Ennek köszönhetően építettek a hetvenes évektől Mazda alapokra Észak-Amerikába szánt Fordokat, majd néhány évvel később Ford alapokra Mazdákat, sőt, még az is előfordult, hogy csak simán kicserélték az autók elején az emblémát.

A jelen

A Forddal folytatott együttműködés egészen 2011-ig tartott, amikor a Mazda visszavásárolta a részvények nagy részét. 2015-ben hosszú távú együttműködést kötöttek a Toyotával, aminek keretein belül a két gyártó megosztja egymással a Mazda SkyActiv motortechnológiáját és a Toyota által a hidrogén üzemanyagcellák területén felhalmozott tudást.

Mit gondoltok, sikerül a Wankel- és a villanymotort megfelelően összeépíteni, ahogy ígérik?

A bejegyzés trackback címe:

https://autovasar.blog.hu/api/trackback/id/tr3316822244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piri és Barkas 2022.01.26. 18:51:10

A MAZDA az egyik legfantasztikusabb japán autó márka. Eddig 3-at birtokoltam és mindegyik csodás volt. Nem recseg, nem romlik el ha szervizeled rendesen, megy mint állat. Szerintem közel BMW kategória !!

Quattroman 2022.01.26. 19:13:18

@Piri és Barkas:
Csak az a fránya oxigén ne lenne. Az is roppantul szereti a Mazdákat, ezért sokkal gyorsabban válnak/málnak vasoxiddá mint illene.

Egy Hun Hunniából 2022.01.26. 19:21:56

Toyo Kogyo csapágyat egykor a Rába gyár is használt! (jelen állapotot nem tudom)

para_noir 2022.01.27. 07:01:51

@Piri és Barkas: a motor elmegy negyven évet, csak a kasztni tűnik el tíznél :) :) :)

nagyondurva 2022.01.27. 07:45:02

"más néven forgódugattyús vagy bolygódugattyús motorokat"

Ha bolygódugattyús lenne, akkor "planetary piston" lenne a neve, de az teljesen mást jelent, más megoldásra alkalmazzák ezt a kifejezést. Viszont a képen elég nagy betűkkel oda van írva, hogy "rotary piston". Szerintem bőven elég lesz a forgódugattyú.
süti beállítások módosítása