Miközben a legutóbbi, biztonsági övről szóló poszthoz gyűjtöttem anyagot, feltűnt, hogy a hárompontos biztonsági öv feltalálásán kívül több biztonsági felszerelés kifejlesztése kapcsolódik a svéd gyártóhoz, amellyel kapcsolatosan az egyik közkeletű vélekedés is az, hogy autói biztonságosak.
Mára már alapvetés az autópiacon, hogy az 1920-as években alapított - azóta már a kínai Geely tulajdonában lévő - svéd autómárka személyautói megbízhatóak, masszívak és biztonságosak. Ezt bizonyítják az EuroNCAP törésteszteken elért kitűnő eredményeik is:
2009. óta a Volvo minden modellje stabilan a legmagasabb, 5 csillagos értékelést éri el.
A svéd gyártó mérnökei mindig is kiemelt területként kezelték a biztonsági felszereléseket területét, a Volvonál töménytelen munkaórát és pénzt fordítottak olyan fejlesztésekre, amelyek a sofőrök és az utasok biztonságát szolgálják. Ezek között számos olyan újítás található, amely nélkül ma már nehéz elképzelni az autózást és persze olyanok is, amiket a versenytársak nem igyekeztek lemásolni.
Három ponton
Se szeri, se száma a Volvo biztonsági fejlesztéseinek, mégis talán a legfontosabb, az évtizedek óta minden autóban megtalálható hárompontos biztonsági öv.
Kezdetben a gyártók csak kétpontos biztonsági övekkel, igazából szíjakkal szerelték fel autóikat, a vásárlók pedig kifejezetten utálták a kényelmetlen eszközöket. A Volvónál azonban hittek abban, hogy ez egy fontos biztonsági kiegészítő és érdemes továbbfejleszteni, aminek köszönhetően Nils Bohlin mérnök előállt a hárompontos biztonsági övvel.
Mi sem mutatja jobban az utasok biztonsága iránti elkötelezettségüket, hogy 1959-től nemcsak alapfelszereltséggé tették minden Volvo-ban, de szabadon hozzáférhetővé tették a szabadalmat is, amit ezután minden autógyártó használhatott.
A svédek azonban közel sem elégedtek meg ennyivel: folyamatosan fejlesztettek és bepakolták a három pontos biztonsági öveket a hátsó ülésekre is. Először csak jobb és bal oldalra, majd a nyolcvanas évek végén - amikor sok gyártónál még a hátsó biztonsági öv is újdonság volt - a Volvokba már a középső ülésre is hárompontos biztonsági övet szereltek.
További fejlesztések
Tökéletesen bemutatja, hogy a Volvo folyamatosan élen járt a biztonsági fejlesztésekben, hogy olyan újításokat is ők alkalmaztak elsőként, mint az oldalsó légzsák (SIPS) vagy a visszapillantó tükörbe szerelt holttér-figyelő rendszer. Ezekről a biztonsági eszközökről bővebben is lesz majd szó a blogon.
Ennyi fejlesztés közé persze csúszott olyan is, amely nem bizonyult átütő sikernek.
Ezek közé tartozik a PCC (personal car communicator) rendszer, amelynek köszönhetően a tulajdonos a slusszkulcs használatával az autó közelében ellenőrizni tudta, hogy annak biztonsága sértetlen, történt-e riasztás, míg távol volt, sőt – bár elsőre kicsit paranoiásan hangzik – a szívverést figyelve azt is, ha valaki elrejtőzött az autóban.
Szellemiség kérdése
Nem kérdés, a Volvo a hárompontos biztonsági öv szabadalmának ingyenessé tételén túl is nagyon sokat tett a biztonságos autózásért és az autóinak megbízhatósága mellett ennek is köszönhető a széles körű elismertsége és hatalmas rajongótábora.
Számomra azonban az igazán figyelemre méltó dolog a szellemiség, amelynek köszönhetően, amikor hosszas fejlesztés után előálltak valami életmentő innovációval, mint például az oldalsó légzsákkal, akkor nem csak felpakolták a rendelhető extrák listájára, hanem azt mondták: Ez nálunk a sztenderd!
A képet a Pixabayról töltöttem le.