Kapubeálló, balra, hátra. Ez volt a kihúzott feladat, amit a rutinvizsgán teljesítenem kellett. Mert persze tizenhét évesen, amikor kinőttünk a Matchboxokból, meg már a számítógépes játékokból is, ahogy lehetett, mentünk jogosítványt csináltatni.
Akkoriban még külön esemény volt a rutinvizsga, ahol arról kellett számot adnunk, hogy tisztában vagyunk az autók alapvető műszaki felépítésével és működésével, valamint tudjuk őket kezelni is.
A kötelező részben kellett SIKKesen elindulni az autóval (ki ne ismerné: Sebesség, Irányjelző, Kézifék, Körültekintés), felgyorsulni, váltani, fékezni, a vizsga második részében pedig húzni egy feladatot. Izzócsere, kerékcsere, emelkedőn elindulás, ilyesmik.
Na meg, a kapubeállók: előre vagy hátra, jobbra vagy balra.
Emlékeim szerint nem nagyon izgultam. Egyrészt, mert mire a vizsgához értünk, apám már megtanított mindenféle eldugott forgalommentes (és természetesen lezárt) utakon az autóvezetés alapjaira, másrészt mert Pista bácsival, az oktatómmal többször is végigpróbáltuk a lehetséges repertoárt a rutinpályán a fehér Zsiguli volánja mögött.
A fehér Ezerkettes már a kilencvenes évek végén sem számított túl fiatal autónak, Pista bácsi azonban nem akarta lecserélni, pedig az oktatók akkoriban már inkább Suzukikkal, Opel Astrákkal, Volkswagen Golfokkal vagy a tanulók között legendás hírű, az Isuzutól származó dízelmotorral szerelt Opel Corsákkal dolgoztak.
Nekem pedig maradt a Zsiguli a vékony és szervótlan kormánnyal, a nagy hangjával és a hátsókerék-hajtással, ami a legjobb dolog az orosz szovjet műremekben.
Persze a kilinccsel előre menést nem az oktató fehér, hanem nagyapám addigra már szőlőbe járósnak lefokozott zöld Zsigulijával próbáltuk ki egy kis szabolcsi földúton, de ez egy másik sztori.
A bójákkal jelzett kapubeállóba előírásszerűen betolattam, a vizsga sikerült, mehettünk forgalomba. Kellemes emlék az a rég elmúlt pár hét, amikor ketten-hárman, mindig változó összetételben jártunk autót vezetni. A vidéki nagyváros forgalma, Pista bácsi határozott, mégis nyugodt hangja, a Zsiguli tavaszi naptól felhevült műbőr üléseinek illata.
A rutin után a forgalmi vizsga is elsőre sikerült, a jogosítványom azóta többször is meg kellett már újítanom, Pista bácsi és az ő fehér Zsigulija azonban még ma is eszembe jut néha, amikor be kell tolatni valahová.
A kép a Pixabayról lett átvéve.